
Blog | A közösség a közönség BugBeaR![]() A közösség a közönség
csütörtök, április 7. (21:22)
A hét közben megjelent több hír mégis tegnap arra lettem figyelmes este, hogy a "TotalGaming csapatcsere" már több mint 100 kommentet kapott. Érdekelt, mert ugye Res1st ott játszott és azt feltételeztem, hogy megint valami ócsárlás következik a "sokat ígérgetsz nem nyersz semmit" jellegű statisztikai mutatókat teljes figyelmen kívül hagyó kommentek jelentek meg. Ennél sokkal bizarabb kép tárult elém. Van megoldás... szerintem !
Évek óta tart már ez a vita a közösségen belül, hogy ki mit tesz le az asztalra és ki milyen elismerésben kell, hogy ezért részesüljön. Michael Welsch professzor, aki kultúr antropológus egy ameriaki egyetemen, több youtube "bejegyzésével" is érdekes témákat feszeget, egyet ragadnék most csak ki, ami globálisan is probléma, de ide is jól illeszkedik. Manapság nem az önbecsülés számít, sokkal inkább az, hogy mások mit gondolnak rólunk - ez határozza meg az igazi én képünket. Miért kéne bármit "lerakni az asztalra" és azt várni, hogy a többiek elismerően bólintsanak? Lehet úgy is, hogy bízunk önmagunkba, a sikereinkbe és így haladva a folyamatos győzelmek és eredmények már önmagukért beszélnek. A vezetőket és példaképeket nem kijelölik, hanem az emberek választják kire hallgatnak leginkább. Szubjektív véleményt alkottam ezekről, de a végére elértem egy pontra, mikor az "sok nyeremény és eredmény alatt már roskadozó" asztalra csaptam - VAN MEGOLDÁS. Az eredményesség csak az „idő mértékegysége" a játékvilágban, hiszen ha erős a csapat, valószínűleg növelni és hosszasan fenntartani is képes a megjelenéseit, míg ha gyenge alakulatról van szó, ez sokkal több harcot - alkudozást jelent és jóval több kreativitást is kíván. Community fight Megoldás Mit is javaslok? A magyar játékos portál bevonásával hozzunk létre egy 8-10 vagy akár 20 fős csapatot, akik akár negyedévente, akár havonta összeülve meghatároznak bizonyos célokat és előrevetítenek egy víziót, amiről mindenki elgondolkodhat, hogy megy felé vagy sem. Olyan emberek beválasztását javaslom VÁLASZTÁSOS !!! alapon (Totalgamingen 1 hónapos szavaszás a nevekre pl. ), akik már sokat próbálkoztak, van rálátásuk a piacra és értelmes kooperációra képesek. A szervezet kijelölheti és feltárhatja a lehetséges szponzorokat, összeállíthat egy egységes szponzor megkeresési tervet, segíthet kapcsolatokat közvetíteni és kontrollálni, ha esetleg valakit visszautasítanak, annak milyen következményei vannak, illetve hogyan lehet javítani netán újra próbálkozni. Egy egységes naptár elkészítése, a közösség által fontosnak tartott problémák megvitatása és konszenzuson alapuló megoldás elfogadása - közzé tétele sokat segíthet. A csavar az egészben, hogy ezek betartásáért vagy követéséért ez a 20-15 vagy 10 ember felel, ők próbálják egyénileg is átvinni a döntések értelmét, és ha a saját érintett köre nem fogadja el, esetleg kérdéseket tesz fel, ők hozzák ezt a „szervezet" elé. Ahogy 1000 like-nak, úgy itt is egységben az erő és felülemelkedhetünk azon, hogy „na itt tartunk" „mindenki hülye csak én vagyok a helikopter" (itt jegyezném meg, hogy 2001 óta ez a probléma fenn áll, és mindenki egyetért hogy ez így nem jó, mindenki okos, de senki sem változtatott 10 év alatt semmit a globális vélekedésen). Havi 1 vagy megegyezés szerint közös megbeszéléssel, személyes konzultációkkal minden problémára találhatunk megoldást. Végül: Ez a szervezet, ha létre is jön, nem rendelkezik semmi féle kényszerítő eszközzel, bármilyen véleményt meghatároz vagy utat mutat egyáltalán nem kötelező jellegű. A célja az, hogy a vélhetően átgondolt és jó döntések az embereket önmaguktól győzzék meg arról, hogy melyik út a jó - javasolva a legjobbat társaiknak is. Ha kellően értékelhető reakciók érkeznek, akkor elkezdem szervezni és meglátjuk hova lyukadunk ki.
Azt hiszem a Ti segítségetekkel a lista elérheti akár a 40 főt is, akiből a meghatározott létszám szerinti ember kerül be. Minél színesebb, annál jobb, annál szélesebb problémakör érintett. Várom az ötleteket , javaslatokat , kommenteket.
Új hozzászólás ![]() Válasz erre: volture (január 31, hétfő 20:58)
Új hozzászóláshoz be kell jelentkezned
3
2
1
![]() Válasz M1LLR #106 üzenetére
![]() Válasz VeNNNN #105 üzenetére
![]() Válasz M1LLR #104 üzenetére
![]() Válasz A L p h a* #103 üzenetére
![]() Válasz #103 üzenetére
![]()
igy belegondolva kuka az egész ötlet ezen a scenen nem lehet javitani :D sztem az tenne jot a scenenek ha nem sirna mindenki hogy milyen szar
![]()
Induljunk ki a TGL első szezonjából... :D:D:D:D::DD:D:D:D:D:DD:D
![]()
szerintem is a css csak 1 JÁTÉK! kiváncsi leszek mi lesz ebből, mert régen télleg más volt pubolni teljesen, de az biztos hogy szép lassan vagy elfog tünni ez a JÁTÉK vagy nagyon sokan fognak vele játszani és még nagyobb pénz lesz benne akár eléri a valós sportokat
vannak itt normális emberek az is biztos és vannak hülyék is de a css-nek nem lesz nagy jövője mert ugyebár ez mégiscsak 1 játék
április 7, csütörtök 21:52
![]() Most szóltak, hogy sztár vagyok, úgyhogy nekromatázok egyet így két héttel később: Az a helyzet, hogy a többségnek jó így, különben nem így lenne. Sőt, a maradék nagyrészének is jobb úgy, hogy a többieket fikázza de neki se kell csinálni semmit. Szóval, ha vmi érthetetlen oknál fogva netán beszavazna az istenadta nép, ám legyen. ![]()
Rám számíthatsz bármiben amire csak szükséged van kedves BB, természetesen amennyire az időnk engedi, de idő pedig arra van amire szakít az ember szal no problem. :)
![]()
Nem olvastam kommenteket, szóval elnézést, ha már elhangzott dolgot említek.
Az ötlet kitűnő és becsülendő az is, hogy BB belefektetne ebbe energiát, de van egy olyan érzésem, hogy nálunk ez megvalósíthatatlan. Az egy dolog, hogy a tág közösség alkalmatlam mindenféle együttműködésre blablabla, de azt gondolom, hogy ebben a szűk 10-20 fős körben is képesek lennének az emberek olyan ellentéteket felállítani, hogy hamar borulna az egész. És egy más látásmód: Azt gondolom, hogy a CS egy játék és úgy is kéne kezelni... Értsétek úgy ahogy én értem. ![]()
Ja, azt sejtettem, azért is írtam
![]() Válasz FlashBack #93 üzenetére
![]()
kodiakról már most tegyetek le szvsz
![]()
Kodiakot én is szívesen látnám , persze ha az ideje is engedi
![]()
Akárhányszor felmegyek egy szerverre, mindig az jut eszembe, hogy ebből úgysem lesz semmi :)
![]()
Mindenképpen le a kalappal az iromány és BugBear elött úgyszintén szerintem most érkezik el majd az magyar e-sport egy fordulópontra. Én még ehhez 2 dolgot szeretnék hozzátenni 1 csak ne süljön el ez egyfajta széthuzásként, merthogy lehet majd egy olyan réteg aki aztmondja hogy kiket választottak ebbe a "szervezetbe" be és én nem követem és én ellene fogok cselekedni NE ÍGY LEGYEN! 2. Szerintem azok akik ebben a szervezetben lennének mindenképp nagy létszám kellene. Egyik fele úgymond teknikai célból a télleg okos emberek akik tudják milenne a jó. A másik része pedig az úgymond "sztárok" akiket úgymond elismer és szeret a közösség és ezértis hiányolom én a listából kodiakot igaz levagyok maradva pár körrel de nekem még mindig ő a legértelmesebb és legszeretetebb ember a magyar e-sportban. Na egyit akartam, kivánom hogy sikerüljön ez az egész nagyon jól hangzik hajrá BugBear!!!
![]()
Jó gondolat !
ui.: 89 komment : 26 használható körülbelül a parlamentbe is ilyen hatékonyan tárgyalnak, szóval ne csodálkozzatok ha az egész ország szar :) ha egy ilyen csöpp közösségbe se tudtok megbeszélni semmit se ! pusz
![]()
Az oldalak leállása miatt csúszik a dolog, de az ebben a blogban említett témát bővebben megtaláljátok majd egy hírben, itt a TotalGaming hasábjain.
![]() Válasz $M #87 üzenetére
![]()
Mivel Szoke említette,hogy főadmin lesz ott, így nem kérdés, hogy próbálja védeni fingcl-t.
![]() Válasz Szoke #85 üzenetére
De szervezzed, hátha icl1 óta majd 1x jó lesz az a lan is :D
![]() Válasz khitten #83 üzenetére
![]()
volture csak neked, csak most:
ASDasdasdasdASD:AS_D?asD:!!!!44négynégynégy44!!4 ![]() Válasz Szoke #37 üzenetére
becupra nem hinném hogy lasszóval kell összefogdosni a csapatokat, mert ha csak a tavalyi évet nézed annyi csapat ment el mint 4 ICL-re. Ja és ott törődnek azzal hogy ne tudja csak így kivinni amit akarsz, ne ott drogozzanak az asztalokon stb. Külföldön pedig jó hogy simán kifizetik mikor 4-8x annyit keresnek ugyan azzal a munkával mint a magyarok.
![]() Válasz volture #67 üzenetére
Fasz vagyok, tanusítom ![]()
Bár utálom saxxot mint a szar és legszívessebben telibeverném egyszer azt meglátnánk ki a 15 éves, de mindentől eltekintve én még amióta ismerlek(sajnos) egyetlen egy olyan kommentett nem láttam volna ahol ne prédikálnál és ne okoskodnál... hihetetlen vagy kajakra h nem veszed észre magad:D Ha te mindent tudó és mindenre képes,hibázni nemhibázo, kétlábon járó isten vagy, akkor kérlek keress fel mert lenne egy kérésem...Ha meg nem akkor egyszer az életbe ismerd el hogy egy világi nagy retard vagy:D az hogy okosnak hiszed magad az oké, de itt 100 ember kapásbol rávágja ha a neved meghalja hogy dzsízusz...
ui:Már alig várom hogy ujra kioktass h te honan is jöttél és h milyen okos vagy.de télleg. ![]()
Sziasztok,
Bár bazsowicz már jelezte felétek, semmiféle lefedettség nincs köztem és az alant kommentelő úriember közt. BB ha mondanivalóm lesz neked ezzel kapcsolatosan, akkor, mint eddig is nem ezt a fórumot választom majd véleményem megformálására, mivel az, akár pozitív akár negatív csakis kizárólag rád tartozik, és pontosan tudod hogy a fórum trollkodást mélyen elítélem. Mellesleg kedves"volture" feletébb jó lenne, hogyha azonosítanak valakivel akkor annyi gerinccel rendelkeznél hogy nem bújsz egy név mögé, és nem generálod ezt a bors.hu szintű ostoba sz*rdobálást. no mindenkibe szép napot. grrr...és tudhatnád kedves BB hogy mennyire figyelek a helyesírásra, a ba-be és ban-ben ragokat sosem keverném...pl. életbe-életben, azokról az esetlen szófordulatokról nem is beszélve, melyek sosem hagynák el a billentyűzetemet ezen az oldalon.
február 1, kedd 06:56
![]()
Informálnám a tisztelt publikumot, miszerint volture személyazonossága nem összeegyeztethető a listában megnevezett személyekkel (legalábbis jelenlegi tudomáson szerint), ennek fényében kijelenthetem, komoly félretájékoztatás történt.
február 1, kedd 05:55
![]() Válasz Szoke #76 üzenetére
![]()
asszem ezeket a regényeket sem most fogom elolvasni :D
![]() Válasz Coccolino #49 üzenetére
Nem a LAN minőségével van problémám és nem ezért neveztem suffnilan-nak hanem azzal hogy mennyire kicsi az a közösség akit meg tud mozgatni és ez mutatja azt is hogy mennyire felesleges itt ilyen mértékű és komoyl dolgokba belekezdeni. Először ki kellene alakulni a különböző tásaságoknak (sokkal nagyobb létszámban mint jelenleg létezik) és majd cska aztán lehetne egy gyűjtő érdekképviseletet létrehozni. De amíg ez nem történik meg (és nagy valószínűséggel a CSS vagy 1.6 agy COD életébe már nem is fog bekövetekzni) addig kb annyit embert/játékos képviselne a szervezet mint ahány tagból maga a vezetőség állna. White,volture stb... aliassok: Tényleg be kellene fejezni én is tudom hogy nem tökéletes saxxo és bevallom őszintén voltak húzásai amivel nálam átkerült a kevésbé szimpatikusak közé, de mégis félre tudtam tenni ezeket amikor a közösségért tudtam tenni valamit azzal hogy segítettem megvalósítani 1-2 tervüket. január 31, hétfő 22:40
![]()
fejezzétek már be
![]() Válasz volture #67 üzenetére
![]()
De tudod mit, erölködj csak, végülis vak tyúk is talál szemet... És kérlek, erről a förtelemről törölj ki engem, aztán meséld el a barátaidnak, hogy "elbántál velem" azt meg rejtsd el mélyre, ahogyan megvillantottad a szellemi szinted.
És további ugyan ilyen sikereket az életbe. És reagálj ne reagálj, én már nem nézek vissza, nyugodtan ird be hogy: 'na vegre megszabadultunk' tőle, de majd javítsd át "megszabadultam tőlé-re", hisz úgyis ezt akarod irni Szia.
január 31, hétfő 21:43
![]() Válasz saxxo ! #71 üzenetére
Amúgy is milyen én levelemre, Gábor, meg partyzan írt neked, megint forgatod a fakanalat a szarral teli fazékbe.
DE segítek: 1. Mit óhajtasz intézkedni az ügyben, hogy változzon valami, ha már így a neved felmerült, és a jogköröd meg van a totalcs-n? 2. Ha nem a te intézkedési köröd, akkor kié? 3. Ha nincs ilyen személy, miért nincs? 4. Miért van az, hogy mikor valami kérdést neked szegeznek, elkezded kifigurázni, ügyesen kivágva magadat (legalábbis ezt gondolod)? Már szánalmasan mesterien űzöd azt, ahogyan kitérsz a válaszadástól, és a másikat próbálod hülyének beállítani. Én ha írok valamit indokolok. Te dobálozol a szavakkal, admin létedre flamelsz. Állítasz valamit, de nem támasztod alá. "Viszont mivel bebizonyosodott számomra, hogy teljes mértékben értelmetlen válaszolnom neked" Ez trollkodás, flamelsz ahogy csak tudsz, vedd már észre magad. január 31, hétfő 21:39
![]() Válasz volture #66 üzenetére
Hihetetlen, a vicc az, hogy még magad is elhiszed, hogy okosságot írsz:D Innentől kezdve megkérdőjelezem az értelmi szintedet. Neked ez a perverziód, hogy én reagáljak a sok értelmetlen katyvaszra amit írsz? Ismét gratulálok:D Viszont mivel bebizonyosodott számomra, hogy teljes mértékben értelmetlen válaszolnom neked, miért tenném? Nem is fogom, az eddigieket is megbántam. Sajnálom, hogy belementem a kisded játékodba, nyugodtan folytasd a kétségbeesett kapálózásodat, hogy bebizonyítsd mekkora fráter vagyok, mert nem válaszoltam egy emailedre. Remélem több örömöd nem is lesz az életben, csak így tovább. Küzdj saját magad ellen, és akkor talán változás érhető el az általad említett problémákban. Na köszöntem szépen, egy élmény volt ismét. Ja még vmi: "ennyivel szebb lenne ha a kommentekbe a cikkhez kapcsolódó dolgokat olvashatnál, nem?" Ugye? Ezt én is támogatom, úgyhogy itt az ideje, hogy befejezd! január 31, hétfő 21:32
![]() Válasz dMkblabla #69 üzenetére
Hibáztam, ne haragudj.
január 31, hétfő 21:29
![]() Válasz volture #67 üzenetére
![]() Válasz saxxo ! #45 üzenetére
#65 túl sokat látod leírva a tesód nevét, aztán már nem is ismered az "i" betűt. :D
![]() Válasz BugBeaR #65 üzenetére
Ha ezen embereknek a flame szítási kisérletei ott kialudnának, hogy kivan törölve a kommentje, ,ennyivel szebb lenne ha a kommentekbe a cikkhez kapcsolódó dolgokat olvashatnál, nem? És közvetetten, ez a "kampány" kapcsolatban áll a cikkeddel, mert jobb jövőt akarsz, és azt pedig itt kell elkezdeni. 1 gyors pelda, közel múltba: "Szép és jó az Xray, és OS X alatt mit kell használni?
Esetleg valahol fel volt tüntetve, hogy a liga csak Windows 2000/XP/Vista/7 felhasználóknak van megrendezve? :(" "válaszok" => khitten "majd pont te mondod meg hogy mi mit csináljunk?!" M1LLR "besza behu" n3R0 ":DDdddd" vagy: "Rózsaszín csekkel is lehet fizetni tgl-n? És ugy lehet h a csapat minden tagja külön különfizeti be?" M1LLR: "persze és részletben is lehet fizetni, 5 havi lebontásban, természetesen /fő" január 31, hétfő 21:23
![]() Válasz saxxo ! #64 üzenetére
Azért szar, mert csak olvasd el a kommenteket, mi megy benne? Flame. "Ki vagy te?" "lol ASD:AS:DSA:DAS:D" "uristen lama :DSA:AS:DASA" Ezek idezetek azoktól, akik már itt lejebb kommenteltek. Ez mind destruktív, és értelmetlen beszólogatás. Valaki kérdez valamit kommentbe, egy tök ártatlan, egyértelmű kérdést, majd elkezdik lámazni, beszólogatni. És látod hogy ez kellett, VÉGRE válaszoltál, reagáltál amire írok. Elértem amit akartam? El. Szóval ez kellett hozzá? Ez. Igaz kérdéseket mindig kikerülted, mert valamiért eléggé fájó pont számodra. A Sikeresség Saxxo, ne keverd össze a sikeres embert, a szerencséstől. A szerencsés ember nem vállal felelősséget a tetteiért. De te nagyon sok sikeres embert ismerhetsz. Beszélgettél már Pintér Péterrel? Vagy olvastál könyvet Anthony Robbinstól, Napoleon Hilltől? Hallotál már Kiyosakiról? Pont most egy olyan témába nyúltál bele, amihez látszik, közöd nincs. A szerencsés ember, ragaszkodik a pénz/siker/hírnév iránt, ezért mindig félti hogy elveszti, ezért képes azt mindenáron megvédeni, így nem vállal felelősséget. A sikeres ember, az tudja, hogy bármilyen sportba, üzletbe sikert érhet el, mert tudja hogy képes rá. Amikor 2 lába leszakadt motor balesetbe egy srácnak, de álma volt hogy lefussa az olimpiai futót, és olyan műlábakkal foglalkozó céget épített fel, ami rengeteg emberen segített, és még neki is olyan érdekes műlábakat adott, amivel letudta sprintelni az olimpiai bajnokot. Nagyon szegényes a gondolkodásod, beszűkülten látod a világot, egykalap alá veszed a sikeres/szerencsés embert. Ha 5 év alatt végbe viszel valamit, amit most kitűzől, és eléred, az siker. De ha csak úgy előléptetnek, vagy lottót nyersz, az a szerencse, és ezen emberek nem tudnak felelősséget vállalni a saját tetteikért.
![]() Válasz volture #63 üzenetére
Az a baj, hogy megint csak a kis képet nézitek. Senki sem tiltotta meg, hogy ne írjon valaki új motort, csináljon új játszóteret a közösségnek, rendezzen másik LAN-t. Ha semmilyen eszközt nem használtok fel, hogy változás álljon be, nemtudom minek csodálkozik mindenki. Az hogy Hentes meg Gergő adott egy játszóteret, nem kötelezően kell itt érvényesülni - számtalan alternatívát kínál az internet világa. No, ennyit most erről, Wh1te = white :)) bocs, rosszul emlékeztem. Flame mehet tovább, én akkor haladok ![]() Válasz volture #63 üzenetére
"A sikeres embert meg az különbözteti meg az átlagtól, hogy felelősséget tud vállalni a tetteiért," Hihetetlen nagy hülyeség, totál demogógia, a legtöbb sikeres ember nem vállal felelőséget a tetteiért... "Én elismerem hogy polgárpukkasztó volt a legelső komment, meg más nevébe írni, és még a folytatás provokatív volt, de ha ez kell." Pontosan mihez is kell ez? Hogy rágalmazz valakit? Hát igen, ahhoz valóban ez kell amit műveltél:) ![]() Válasz $M #62 üzenetére
Fordítok:
"Inkább dugd a fejed a homokba, ne érdekeljen semmi." Írhattad volna így is. :) Az meg hogy ki-mit kezdett el, az biztos hogy ezt itt most én indítottam. Ha nincs kiváltó ok, akkor ezek a kommentek se születnek. A sikeres embert meg az különbözteti meg az átlagtól, hogy felelősséget tud vállalni a tetteiért, és tudomásul veszi, hogy a jelen az a múlt jövője, és ő formálta ilyenné a jelenét a múltba, de a jövőjét megformálhatja a jelenbe. Én elismerem hogy polgárpukkasztó volt a legelső komment, meg más nevébe írni, és még a folytatás provokatív volt, de ha ez kell. Én szerettem volna egy jobb 2011-12-t, hogy ennek a játéknak normális közössége legyen, az meg ott kezdődik hogy abból a rohadt homokból kihuzzuk a buksit. És elég érdekes az értékrended, ha "nem teszel semmit, azzal a közösséget szolgálod" ![]()
Nem akarom védeni saxxot, de nem ő kezdett el itt irogatni. Ha nem válaszol neked msn-en, steamen, emailben, akkor bevágod a durcát és arra fecsérled az idődet, hogy esszéket írj neki??
Mivel nem kell saxxoval együtt élned, nem a testrvéred , orvosod, ügyvéded, szomszédod stb igy nyugodtan telibeszarhatod és elfejeltheted és máris tettél valamit a közösségért. ![]() Válasz Coccolino #60 üzenetére
Csak van, amikor valakit provokálni kell ahoz, hogy egyáltalán, vita-szerűséget indíts vele.
Viszont most sikerült kíváncsivá tennie, ezzel a 'pvteam' dologgal. Most azon gondolkodok, hogy valaha arra a blogra regisztráltam-e. :) január 31, hétfő 20:36
![]() Válasz volture #59 üzenetére
![]() Válasz Coccolino #55 üzenetére
Hát hogy miről mi a véleményed, a te hatásköröd eldönteni, mert másnak nem szabad befolyásolnia. Az tény, hogy másét nem a te hatásköröd eldönteni, de szerintem abszolút helyénvaló, ha értelmes, és itt az utóbbi szón van a hangsúly, vitába szállsz vele. Mert megismered az ő nézőpontját, te pedig az övét. És vagy lesz közös nézőpont vagy nem. :) De van akivel vitázni se lehet, mert alkalmatlan rá.
![]() Válasz volture #50 üzenetére
"itt orrba-szájba lehet egymást szídni" - Te mit is csinálsz? "hogy valaki nem becsüli azt amit mások felépítenek" - Hát erre már nem is reagálnék, elég ha visszaolvasod az elmúlt pár hozzászólásodat. Nem kell engem szeretni senki sem kért meg rá, hazudni és rágalmazni azonban nem kéne. Egyszer már bebizonyítottad még anno a pvteam oldalán, hogy mestere vagy a csúsztatások és az etikátlan megoldások használatában. Én nem fogok veled vitába szállni, a korod ellenére olyan vagy mint egy kisgyerek a homokózóban. Esetleg ha mindenképpen folytatni akarod, akkor privátba keress meg, mert ezt ócsárlásnak hívják. Ha pedig ezt szeretnéd folytatni, akkor tedd, csak mindennek van határa, jó ha tudod! ![]() Blog főoldal Archívum Keresés Statisztika Bejegyzések
54
Hozzászólások
433
Látogatók
236519
|
||||
