
Blog | A szeletelt zacskós kenyér veszélyei !!! HOT Lacza![]() A szeletelt zacskós kenyér veszélyei !!! HOT
kedd, július 27. (20:06)
Percekkel ezelőtt történt a dolog, csak arra eszméltem, hogy édesanyám felsikít konyhában.
Ami történt ritka és figyelemfelkeltő is egyben. Mindenki, aki az INSTERSPAR bármelyik üzletében vásárol SPAR márkaterméket és ezen belül is zacskózott tégla alakú szeletelt kenyeret annak már most mondom, hogy kellő óvatossággal bontsa meg a zacskót, mert nem várt meglepetésben lehet ugyanis része !
Jöjjön is a „hardcore" része a dolognak. Amikor kiértem nem gondoltam volna, hogy mindez megtörténhet a mai világban ilyen rendszabályok mellett. Ugyanis egy oszlásban lévő egér volt a két szelet kenyér között összesülve, fúlva, vagy az istentudja miben halva. Rögtön kiverte nálam és, anyámnál a biztosítékot, és ebből kifolyólag írom le gyorsan hogy nehogy előforduljon újfent ez egy másik háztartásban is. Részemről hatalmasat csalódtam az INTERSPAR üzletláncban, mert eddig mindig odajártunk, persze ezzel nem azt mondom, nem járunk oda többet, de az bizonyos hogy nagyon körültekintően kell vásárolni, bármit is vegyünk a szóban forgó boltban vagy egyéb más üzletláncban. Képet is mellékeltem az irományomhoz, ezzel bizonyítva mindezt, ami történt! Új hozzászólás ![]() Válasz erre: rizEEE (július 27, kedd 11:53)
Új hozzászóláshoz be kell jelentkezned
3
2
1
![]()
:D
![]()
ez kamu, de jo nagy amit mutatsz, látszik ugy van szegény beletéve :)
![]()
ha még valaki visszajön és belenéz a blogba itt egy másik nyalánkság:
http://www.netszar.com/wp-content/2010/07/freshness-fail-mouse-buns.jpg ismét kenyér ![]()
by the way, lehet kitalálják majd a saját védelmükben hogy te raktad oda az egeret
![]()
így hajnali 4kor én penésznek néztem elsőre (nemtom hogy :DD) aztán megnéztem nagyfelbontásban és hát... fincsi
Jó étvágyat a kenyérhez! :D ![]() Válasz rizEEE #53 üzenetére
![]()
tévedsz.talán dikinek volt 300+ os blogja .D
![]()
grat hozzá :D szerintem 100 hozzászolásos blog nem is volt még kint totálon :P
![]()
100
![]()
hát nemakarok
ott nagyrészben japóknak vannak extra beteg videóik, ill képek.pl. http://bizarr.puruttya.hu/bypost/2010/07/12/Guillotin_porno na most erre mondjátok h nem beteg. :D de találtok ott még más ínyencségeket is. ( bár sült szeletelt egeret kenyér körettel nem! ) ![]()
Ez FAIL!
![]()
már az perverz, hogy a nök ugy vinnyognak mint a vizbefult (esetünkben sült) kisegér :D
![]() Válasz Lacza #95 üzenetére
![]() Válasz Coccolino #94 üzenetére
![]() Válasz vmiki88 #93 üzenetére
![]() Válasz Coccolino #92 üzenetére
![]() Válasz justluckshot #90 üzenetére
július 28, szerda 19:12
![]()
persze azért nem igy müködnek a dolgok, de 1mp alatt nem ugrálja tele a kenyeret a bacicskaD
![]()
na ne mond h ha valami leesik,akár tisztának mondott helyen is, azt te visszateheted.fogyasztóvédelem! nemhiszem h annyira te lefertőtleníted h a baktérium ne ugorjon rá egyből xD
aztán lesz jó kis bélférged. (<-vagy az így nem?:D) ![]()
na ne mond h ha valami leesik,akár tisztának mondott helyen is, azt te visszateheted.fogyasztóvédelem! nemhiszem h annyira te lefertőtleníted h a baktérium ne ugorjon rá egyből xD
aztán lesz jó kis bélférged. (<-vagy az így nem?:D) ![]()
nincs, csak föszaki vagyok :D
tul sokba lenne az nekem ha mindenki enne, habár egy szelet egérrel töltöt zsiros kenyérre mindenki meghivok :D ![]() Válasz Lacza #86 üzenetére
Lacza vendéglátós vagy akkor nincsen véletlen éttermed? Vendégül láthatnád a TG-s embereket :D. ![]() Válasz justluckshot #84 üzenetére
![]()
Jött válasz :D, azt irták vizsgálják az esetet és tájékoztatnak a vizsgálat eredményeiröl :D és a vita sütö itt a ludas, hiszen ö az a cég aki gyártja zacskozza a spar pékáruit !
![]()
ilyen a mai ember.leszarja h más azt megfogja enni,leesett? látta valaki?áh neeeem :) tegyük csak vissza.:D
legjobb az amit otthon csinálsz magadnak.arról tudod nagyjából h mi van benne.vagy minek kéne benne lennie ami nincs .D ![]() Válasz Coccolino #80 üzenetére
![]()
:D:D Puruttyára!
Egyébként a pékségben készültek sincsenek ám rendben. Ha leesik a földre a cucc, visszarakják. Az meg már csak a ráadás, hogy fölötte cigiznek és van mikor rá is hamuznak a kedvenc kenyeredre :D ![]()
nekem mesélhetsz privátban :D
![]() Válasz kckZ aka. wndR #77 üzenetére
![]()
asasaasasaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaasd xDDD_A_DA_DDA__D:DASDSD_ADD_ xDDD én sírok xDD rmélem az egeret eltemetitek xP x_AD_DSSDAD: DAD:S_ D ezen elleszek 1 ideig xD
![]()
ha nem látod h leszarják, utána megeszed. megoldják ők azt h eltűnjön róla .D
![]()
akkor azt már nem is mondom, hogy a tescoba nyitott tetőablakon vagy 10 madár jött be az épületbe, és pont a kenyeres fölött köröztek
már nemis kenyér volt madárszarral, hanem madárszar kenyérrel. na azt edd meg! ![]()
lakik benne valami :DDDD
![]()
tegnap mondtam bátyámnak ezt az esetet (tudjátok,a felszeletelt kenyér-egér esetet.) és hitetlenkedett h ha felvan szeletelve honnan tudjuk h az egy egér.íme egy rövid tájékoztatás:
٩͡๏̯͡๏۶ nickname?SSD:S: na szerinted erről honnan tudják h egér?? ٩͡๏̯͡๏۶ nickname?SSD:S: http://img844.imageshack.us/img844/7709/p1070269.jpg unk.: alapos biológiai vizsgálatok alapján megállapították hogy minden bizonnyal a génsejtjei száma miatt csak 2%-os hibavalószínűséggel ez egy egér. ٩͡๏̯͡๏۶ nickname?SSD:S: :D ٩͡๏̯͡๏۶ nickname?SSD:S: beteg ٩͡๏̯͡๏۶ nickname?SSD:S: akkor kérd a vizsgálat megismétlésést unk.: kérni is fogom, mivel ott az a 2%. unk: bátyám ٩͡๏̯͡๏۶ nickname?SSD:S : na ez ki lehet? (cod2 nick befigyel:D) ![]()
na válaszoltak a levélre?:D
![]() Válasz Dave #70 üzenetére
![]() Válasz Lacza #62 üzenetére
![]()
Ilyenkor hol vannak az adminok miért nem dobják ki az AFK-t:))
![]()
http://img844.imageshack.us/img844/7709/p1070269.jpg
![]()
simán, de csak morzsát tudok küldeni, a sok lanos gyökér megette :D
![]()
nekem küldjél már postán vagy 2 szeletet,úgy megkóstolnám...xDXDXD
![]()
feladtam az ujságban a gyászhirdetést ! Temetés időpontja 2010. Augusztus 10 16ó
A pesti lurdi ház teraszán, 4. virágcserép, gyertek minnél többen ! ![]() Válasz Coccolino #65 üzenetére
![]() Válasz justluckshot #64 üzenetére
![]() Válasz Coccolino #60 üzenetére
xD hát akárhogy.csempészáru.drog is lehet benne.bár az nem a szeleteltben :D vagy mittom én :D u.i.: szegény kicsi egér :(((( július 27, kedd 17:59
![]()
fejes salata helyett fejes eger,jo kep :D
![]()
Válasz még nem jött a spartol, csak egy autoüzi, amiben azt irják kötelesek válaszolni !
Új fotó kikukázás után az áldozatról: http://img844.imageshack.us/img844/7709/p1070269.jpg Aki ismeri a hozzátartozóit az jelezze a rendőrségen, szeme az amivel esetleg azonosítható :D ![]()
ezeket ugy sütik és utána gépek szelik fel, valoszinü tul kiváncsi volt az egérke, és belecsuszott, gondolta csobban egyet a tésztában :D, kb a fél kenéyrben volt a dög, a kenyérel együtt ö is felvolt szelve, de arra nem gondoltok hogy ennek az icinyke egérnek is votl családja, lehet még majd ök perelik be a spart, elcincogják a problémáikat :D
![]() Válasz justluckshot #58 üzenetére
július 27, kedd 14:40
![]()
aztak******************************************************************************be
![]() Blog főoldal Archívum Keresés Statisztika Bejegyzések
42
Hozzászólások
246
Látogatók
158694
|
||||
